Pályázataink

Eseménynaptár
Ke
Sze
Csü
Szo
Va

Kattintson a dátumra
Tudta-e, hogy...
  1789-ben két molnár család kivételével Váralja lakossága még színmagyar volt?


Látogasson el hozzánk!


Autóbusz-közlekedéssel kapcsolatos tájékoztatást
itt érheti el.



Váralja múltja

Az 1020 főt számláló Váralja nevét a község határában álló Várfő-hegyről, más néven Török-dombról kapta, amely a környék egyik legmagasabb pontja. A hegyhez sok legenda fűződik, amelyek egy részének titkát már ismerjük.

A XII.-XIII. században földvár állt itt, amely később a szászi (szászvári) török helyőrség előretolt egységének is helyet adott. Kitűnő földrajzi fekvése miatt ősrég óta földvár jellegű katonai bázishely, megfigyelőhely volt. A községről az első írásos emlék 1270-ből maradt fent, IV. László adománylevele – több Tolna megyei helység között – „Villa Varelly”- ként említi.

Váralja népessége a török kivonulása után jelentősen megcsappant, a falu besenyő magyar lakossága mégis túlélte a hódoltságot, és 1733-as feljegyzések szerint már tekintélyes község 1200 lakossal. Először sárközi reformátusok, majd a XVIII. század végén Mária Terézia rendelkezései nyomán német polgárok telepedtek le a faluban. A második világháborút lezáró békeszerződések értelmében a német lakosság jelentős részét Németországba telepítették, helyükre Csehszlovákiából elűzött felvidéki magyar családok kerültek.
Váralján a XVIII. Század végéig a fő megélhetési forrást a mezőgazdaság jelentette. 1793-ban – Tolna megyében elsőként – itt indult meg a kőszénbányászat amely 1961-ig folyt. Ez – hasonlóan a környező településekhez – a község életének, fejlődésének meghatározója lett.

Váralja-Várfő XIII. századi vár ásatási eredményei
A Várfő a Völgységi-patak völgyéből meredeken kiemelkedő hegycsúcs, a völgy feletti relatív magassága mintegy 90 m. A falutól való távolsága kb. 1 km (1. ábra). A magányos, csonkakúp alakú hegycsúcsot jelenleg igen sűrű bozót fedi.
Első ismert említése 1699-ből származik: a Várfa néven szereplő hegyről a következőket írják: „Ist ein wüst Schloss, und weisz niemand wen solches gehört, oder zu gestandt, und ganz verwachsen und lauter Wat.” Erődített voltára elsőként Egyed Antal utalt, 1829-ben készült művében: „A határban találtatik egy hegyen volt várnak régi omladéka, melynek egy oldalrul a sántz a máig is láttatik. Ezen várrul neveztetett a helység is Várallyának, melyben a török uralkodása alatt a hagyomány szerént egy aga lakott, mikor épült pedig a vár és pusztult el nem tudhatni.” Fényes Elek - 1851-ben megjelent geográfiai szótárában csupán annyit jegyez meg, hogy „A helység feletti csúcsos hegy ormán egy régi vár romja.”
Első részletes leírását Wosinsky Mórnak köszönhetjük. A szekszárdi apátplébános, Tolna megye múltjának kiváló ismerője már a jelenlegihez hasonló állapotában láthatta a Várfőt. Kőépületnek nem találta nyomát, így ennek alapján feltételezte, hogy ez is őskori földvár lehetett. Kis alapterülete miatt azonban nem településnek, hanem áldozóhelynek tekintette.
Wosinsky Mór 1896-ban megjelent monográfiája óta a szakirodalom egyáltalán nem foglalkozott ezzel a várral. (Csupán egy 1954-ből származó feljegyzés maradt fenn: Fejér Kálmán közlése szerint - a Várfő nevű földvár kora és rendeltetése még kikutatatlan.
Az utóbbi években Váralján kiadott helytörténeti munka szerzői szerint „A Várfő-hegy titkát már megfejtették a kutatók. A szájhagyománnyal ellentétesen török vár nem állt a tetején. De földvár igen, melyben a szászi (szászvári) török helyőrség előretolt egysége is tanyázott” Utalnak Moldován Vilma váraljai tanítónő, amatőr régész által kezdeményezett ásatásokra, amikor épületmaradványokat nem, de bronzkori, honfoglalás kori és későbbi használati tárgyakat találtak. A szerzők ennek alapján bizonyítottnak tekintik, a Várfő „katonai jellegű birtokbavételének és kiépítésének évezredes tényét.”Sajnos, forrásra nem hivatkoznak, így egyelőre azt sem tudom, hogy pontosan hol volt ez az ásatás, és hova kerültek a leletek.
Tolna megye váraival az 1980-as évek elején kezdtem foglalkozni, de akkor még csak alkalmanként végeztem, illetve végeztünk a kollégákkal néhány terepbejárást, illetve Nováki Gyulával, Sándorfi Györggyel együtt elkészítettük néhány vár szintvonalas felmérését. A Várfő felmérése az első között szerepelt. Ezekben az években (1981-84 között) nagyrészt feltártam Felsőnyék-Várhegyet és szondázó ásatást végeztem az ozorai Kálvária-hegyen is.
Az 1980-as évek végétől végzek Tolna megyében rendszeres terepbejárásokat, felméréseket. E munka során felkutatom a korábbi szakirodalomban, régi térképeken, légifotókon várként szereplő helyeket. Egy részükről kiderült, hogy tévesen tartották várnak; több vár pedig annyira elpusztult az évszázadok során (elsősorban a szántás, illetve a szőlőművelés következtében), hogy egykori erődítése alig ismerhető fel.
A felszíni terepmunkán kívül légifelderítést, légifotózást is végzek. Ez a munka egyrészt kiegészíti a terepbejárásokat, másrészt - főleg az elpusztult várak esetében - ez az egyedüli megfigyelési lehetőség. Ezekben az esetekben kizárólag többszáz méter magasságból lehet megfigyelni az egykori sáncárok, sánc nyomát. Az ilyen mértékben elpusztult várak a felszínen már alig, vagy egyáltalán nem figyelhetők meg.
A kutatási program keretében néhány vár teljes feltárását is terveztem. Olyanokat választottam ki, amelyek viszonylag épen maradtak meg. E munka során tártam fel az Öcsény-Oltovány dűlői várat, amelyről bebizonyosodott, hogy a XIV. század második felétől a XVI. század elejéig lakták. Tulajdonosa Kiss Kelemen, Tolna megyei alispán volt. Az 1446-ban castellum Györke-ként említett erődítést minden valószínűség szerint a törökök pusztították el a XVI. század első felében, talán már a mohácsi csatát követő felvonulás alkalmával.
A teljesen feltárandó várak közé került a váraljai Várfő is. Az 1980-as, 90-es években több alkalommal végzett terepbejárás során a felszínen tégla- és kőtörmeléket, valamint XIII. századi edénytöredékeket találtunk. Az 1980-as években még jól áttekinthető volt a vár: csupán néhány akácfa és bokor takarta. Ekkor még jól megfigyelhettük a hegytető jellegzetes nyolcas alakját, az alatta néhány méterrel lejjebb körbefutó teraszt, valamint az egykori feljáró utat. Most mindezt igen sűrű bozót fedi.
A geodéziai felmérést 1985-ben készítettük el. Az ásatásra azonban csak az utóbbi két évben nyílt lehetőség. Az ásatás pénzügyi fedezetét az OTKA (O 13892) (Országos Tudományos Kutatási Alap) és a Művelődési és Közoktatási Minisztérium biztosította.

Szintvonalas felmérés: Egyed Endre és Sándorfi György A Várfő csúcsának alapterülete kb. 30 x 11-15 m. A nyolcas alakú hegytetőt középen árok osztja két részre. A furcsa alak és a középen húzódó árok eleinte érthetetlen volt, de az ásatás során fény derült eredetükre. A hegy oldala igen meredek, többnyire szakadékos löszfal, amelynek tövében több pince nyílása is látszik. A hegytető alatt, 7-8 m-rel lejjebb 15- 20 m széles terasz fut körbe. A terepbejárások során a teraszon és a tetőn is a felszínen tégla, kő és paticstöredékeket, valamint XIII. századi edénytöredékeket találtunk. A vár a D-i oldalon közelíthető meg, valószínűleg a középkorban is itt lehetett a feljáró út.
A vár teljes feltárását 1994-ben és 1995-ben összesen 4 hét alatt végeztük el. Ezalatt a csúcsot teljesen feltártuk, és kutatóárokkal átvágtuk a terasz legszélesebb részét. Összességében kb. 5 napot töltöttünk a bozót irtásával: mindkét évben ezzel kezdtük a munkát, és közben is folyamatosan tisztítottuk a teraszt.
Az ásatás eredményeként tisztázódott a lakóterület alaprajza, kiterjedése, a torony mérete, a gazdasági udvar jellege, az erdősítés szerkezete és a vár kora is.
Megoldódott az a probléma is, hogy miért ilyen furcsa a hegytető alakja. A feltárások során ugyanis kiderült, hogy a hegycsúcs eredetileg ovális volt. Erre utalnak a peremen egykor végigfutó fal maradványai. A helyszíni megfigyelések alapján arra lehet következtetni, hogy a hegytető jelenlegi alakja akkor alakult ki, amikor - a századforduló környékén - elhordták a vár építőanyagát. Ennek a pusztításnak esett áldozatul a vár egyetlen épülete, a lakótorony is. A 7 x 7,5 m alapterületű (külső méret), kő alapozású toronynak az alapozása is csak részletekben maradt meg. Falvastagsága 80- 90 cm lehetett. A nagyfokú pusztulás miatt az épület belsejéből semmi sem maradt meg. A szórványosan előforduló tégladarabok arra utalnak, hogy a lakótorony, vagy a körítőfal (vagy mindkettő) felmenő fala téglából készült.
A vár lakóterületének határát a körítőfal szabta meg. Ez a fal pedig a domb peremén futott körbe. Eszerint a torony egy 14 x 28 m-es alapterületű dombtetőn, annak is a közepén helyezkedett el. Körülötte a mindennapi élethez nélkülözhetetlen objektumok: sütőkemence, tárológödrök találhatók. Minden bizonnyal ciszterna is volt a torony közelében, ez azonban az építőanyag elhordásakor megsemmisülhetett.
A gazdasági udvar súlypontja a toronytól É-ra lehetett: itt 4 tárológödröt találtunk. Közülük az egyik Magyarországon egyedülálló: a löszbe vájt, alagútszerű verem 5 m hosszú. Kiszélesedő, induló szakaszán a löszfalba vágott falfülkék is vannak. Ez a verem élelmiszerek hűtésére kiválóan alkalmas. Hasonló korú és jellegű vermet - ismereteim szerint - eddig csak Morvaországban tártak fel.
A sütőkemence a torony DNy-i sarkának közelében került elő. A löszbe vájt nagyméretű (150 x 200 cm ) kemence felmenő fala mintegy 5- 10 cm magasan maradt meg. Tapasztása jó minőségű volt. Alája - a jobb hőhatás érdekében - patakkavicsokat és összetört edénydarabokat helyeztek.

A hegytető alatt körbefutó terasz jelenleg csaknem vízszintes, csupán az É-i oldalon figyelhető meg a külső oldalán enyhe sáncforma. A váraknál észlelhető teraszok eredetileg általában árok + sánc formájúak voltak, az évszázadok, évezredek során azonban az árkok betöltődtek, a sáncok szétomlottak. Váralján a XIX. század elején még részlegesen látszott a sánc, legalábbis erre utal az 1829-ben készült feljegyzés. Az 1995. évi ásatás során kutatóárokkal átvágtuk a terasz É-i szakaszát, ott, ahol a felszínen is enyhén látszik a sánc. Az ásatási megfigyelések szerint a hegycsúcs tövében egykor árok húzódott, amely azonban az évszázadok során betöltődött. Itt a betöltődés elsősorban a folyamatosan leszakadó löszfal miatt következett be. Az árok eredeti mélységét nem tudtuk megállapítani, mivel 260 cm mélységben a talajfúró téglatörmelékben többször is elakadt. A sánc ellaposodásához valószínűleg hozzájárult az újabb korban folytatott mezőgazdasági művelés is.
A leletek zöme edénytöredék. Az egykori tárológödrökben, amelyeket utóbb szemétgödörként használtak, valamint a torony D-i oldalán levő pusztulási rétegben nagy mennyiségű fazék- és csészetöredéket találtunk. Ezekből több fazekat és két csészét lehetett összeállítani. A kerámián kívül fém - elsősorban vas - használati tárgyak kerültek felszínre: kések, lópatkók, lóvakaró, nyílhegyek, csat stb. Előbukkant néhány - ebben a korban elég ritkán előforduló - üvegedény töredék is.

A leletek egyértelműen arra utalnak, hogy a Várfőn levő vár a XIII. században épült, és még ebben a században el is pusztult. Azt nem lehet eldönteni, hogy ez a kis vár a tatárjárás előtt vagy után épült, és az sem deríthető ki, hogy pusztulását a tatárok okozták-e, vagy valamelyik szomszéd földesúr.
A váraljai vár tulajdonosát nem ismerjük. Ezekről a kis várakról csak igen ritkán maradt fenn okleveles említés. Csak valószínűsíteni lehet, hogy Váralja - amely a vár után kaphatta nevét - birtokosa építtette a várat.
A váraljaihoz hasonló típusú, kisméretű várak a XIII. században Európa szerte gyakoriak voltak.

Az eddigi kutatási eredmények szerint egy-egy földesúr családjának, vagyonának védelmét szolgálták. Kis méretük miatt a családon kívül csak néhány szolga és egy-két állat számára nyújtott biztonságot. E várak elhelyezkedésére jellemző, hogy nagymértékben kihasználták a természetes védettséget: a jól védhető, meredek hegyoldalt, vagy pl. a mocsaras területet, attól függően, hogy a környéken milyen természeti adottságok voltak. A meglevő természetes védettséget mesterségesen tovább fokozták: pl. meredekre faragták a domboldalt; a hegygerinc folytatásától mély árokkal, átvágással választották el a védendő területet, árokkal, azon kívül pedig sánccal övezték a lakóterületet: közvetlenül a lakóterület szélén, amely általában egybeesett a domb peremével, fa palánkot vagy kőfalat építettek.
Mindezeknek a jellege, hatékonysága, az épület anyaga, kivitele nagymértékben függött a tulajdonos anyagi lehetőségeitől és a helyi adottságoktól. Kőben szegény vidékeken általában fát vagy téglát használtak építőanyagként. Ha azonban az építtető megengedhette magának, akkor távolabbi vidékről hozatott kőből építtette a várát.

Ezek a kis várak nagyobb seregek támadása ellen csak rövid ideig nyújthattak védelmet. Arra azonban megfelelőek voltak, hogy - a XIII. századi, meglehetősen rossz közbiztonság mellett - a szomszéd földesúr, vagy kóbor csapatok ellen megvédjék a földesurat és családját. Ezek a várak a XIII. század végén, XIV. század elején nagyrészt elpusztultak, illetve elhagyták őket. Pusztulásuk összefügghet az Árpád-ház kihalását követő anarchiával. Egy részüknél az ásatások során sem találunk harcra, pusztításra utaló nyomokat. Ezeknél a leletanyag is igen csekély, tehát egykori lakóik önként hagyták el várukat, miután mindent elszállítottak onnan, és - a XIV. század elején, Károly Róbert uralkodása alatt beköszöntő békésebb évek idején - kényelmesebb lakóhelyre, valószínűleg az általuk birtokolt faluba költöztek.

A XIII. században épült kis várak közül néhányat a későbbi évszázadokban is használtak, továbbfejlesztettek. Ilyen pl. Tolna megyében Felsőnyék-Várhegyen a nyéki vár, amely a XVI. század elején - valószínűleg török támadás következtében - pusztult el.

A Tamási-Várhegyen levő Tamási vár először 1315-ben szerepel oklevélben. Folyamatosan lakták, még a török korban is működött, török őrség is tanyázott benne. A váraljai várhoz hasonló elhelyezésű és korú erődítmény található Tevelen a Schanzbergen. Ezt is nagymértékben elpusztították a mezőgazdasági műveléssel. Itt egyelőre még nem folyt régészeti feltárás.

Összefoglalva megállapítható, hogy a váraljai Várfő teljes feltárásával újabb ismeretekkel gazdagodtunk a XIII. századi kisvárak szempontjából. A lakóterület teljes feltárásával immár nemcsak a gyér okleveles anyag, hanem a megfigyelhető objektumok alapján még pontosabb elképzelésünk lehet ezeknek a váraknak a mindennapjairól.

Irodalom- és rövidítésjegyzék

Bánáti - Magyar - Stallenberger é.n.: Bánáti Zoltán - Magyar Sándor - Stallenberger József:Szemelvények a Tolna megyei Váralja község történetéből. Váralja é.n.
Egyed 1829: Cserna Anna - Kaczián János: Egyed Antal összeírása és korrajz Tolna vármegyéről.Szekszárd 1986. 281 old., 5 t.
Engel 1977: Engel Pál: Királyi hatalom és arisztokrácia viszonya a Zsigmond-korban (1387­1437). Bp. 1977. 229 old. (Értekezések a történeti tudományok köréből. Új sorozat 83.)
Fényes 1851: Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára... IV. köt. Pest 1851. 350 old.
Fügedi 1977: Fügedi Erik: Vár és társadalom a 13-14. századi Magyarországon. Bp. 1977. 218 old. (Értekezések a történeti tudományok köréből. Új sorozat 82.)
Miklós 1982: Miklós Zsuzsa: A Gödöllői dombvidék várai. Aszód 1982. 104 old. 55 kép. (Múzeumi Füzetek 21.)
Miklós 1988: Miklós Zsuzsa: A Tolna megyei nyéki vár (Felsőnyék-Várhegy). Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve XIV (1988) Vadas Ferenc (szerk.) 205-259.
SZWM: Szekszárd, Wosinsky Mór Múzeum
Urbaria et Conscriptiones: Urbaria et Conscriptiones. Művészettörténeti adatok. 4. füzet. Szerk. Henszlmann Lilla. Bp. 1975. 364 old. (A Művészettörténeti Dokumentációs Központ forrás­ kiadványai XI.)
Velics-Kammerer 1886-1890: Velics Antal - Kammerer Ernő: Magyarországi török kincstári defterek, I. köt. Bp. 1886. 467 old. II. köt Bp. 1890. 766 old.
Wosinsky 1896: Wosinsky Mór: Tolnavármegye az őskortól a honfoglalásig. I-II. Bp. 1896. 1055 old.

Jegyzetek



Urbaria et Conscriptiones. 1975, 328.
Egyed 1829. 240.
Fényes 1851. IV. 267.
Wosinsky 1896. I. 280-282.
SZWM adattára
Bánáti - Magyar - Stallenberger é.n. 17.
Miklós 1988, 205-259.
1982: Miklós Zsuzsa és Torma István; 1984: Miklós Zsuzsa, Nováki Gyula, Sándorfi György és Skerletz Iván terepbejárása.
Miklós 1982. 80-81.
Miklós 1988. 205-259.
Fügedi 1977. 203.; Engel 1977. 160.; Velics - Kammerer 1886-1890. 1. köt. 54-55, 80-81, 430., II. köt. 45, 237, 347, 389.


Forrás: Miklós Zsuzsa (MTA Régészeti Intézet)

Látogatóink 2013. február 20-tól, eddig 4168 oldalunkat tekintették meg

Minden Jog Fenntartva © 2013 Adatvédelmi Szabályzat | © MBM Studió 2013.
Utolsó módosítás: 2017. July 17. Monday